Central and South-East European Resources (CESAR)

Támogató intézményEurópai Unió

Azonosító271022
LezártNemzetközi pályázatKonzorciális pályázat

MTA Nyelvtudományi Intézet, BME TMIT, Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Lengyel Tudományos Akadémia Számítástudományi Intézet, Łódź-i Egyetem, Belgrádi Egyetem Matematikai Kar, Mihajlo Pupin Intézet (Szerbia), Prof. Lyubomir Andreychin Bolgár Nyelvtudományi Intézet, Szlovák Tudományos Akadémia Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézet

A projekt célja hat közép-európai nyelv (bolgár, horvát, lengyel, magyar, szerb és szlovák) nyelvi erőforrásainak (írott és beszélt nyelvet feldolgozó korpuszok, szótárak, ontológiák), valamint eszközeinek (morfológiai, szintaktikai és egyéb nyelvi elemzők) feltérképezése, egységes színvonalra hozásuk, a köztük lévő szabványos átjárhatóság biztosítása és hozzáférhetőségük növelése. A magyar helyzetről a 2012-ben megjelent A magyar nyelv a digitális korban című kötet számol be.

A csatlakozott több mint 2000 erőforrás és eszköz – megfelelően kialakított licenszekkel – elérhető a META-SHARE repozitóriumban. Ez biztosítja, hogy – elsősorban a kutatók – hozzáférhetnek az eddig nehezen elérhető nyelvi erőforrásokhoz és eszközökhöz, melyek ezáltal szélesebb körben felhasználhatók, jobban kiaknázhatók nemcsak a nyelvtechnológia tudományterületén, hanem az ipari alkalmazásokban is.

Résztvevő kutatók

Váradi Tamás
főigazgatói tanácsadó, tudományos főmunkatárs
Oravecz Csaba

Oravecz Csaba

tudományos munkatárs

MTA Nyelvtudományi Intézet

Sass Bálint
tudományos főmunkatárs
Simon Eszter

Simon Eszter

tudományos munkatárs

MTA Nyelvtudományi Intézet

Miháltz Márton

Miháltz Márton

tudományos munkatárs

MTA Nyelvtudományi Intézet

Jelencsik-Mátyus Kinga
korábbi tudományos munkatárs
M. Pintér Tibor

M. Pintér Tibor

tudományos munkatárs

MTA Nyelvtudományi Intézet

Héja Enikő
igazgató, tudományos munkatárs
Mittelholcz Iván

Mittelholcz Iván

informatikus

MTA Nyelvtudományi Intézet

Beke András

Beke András

tudományos munkatárs

Nyelvtudományi Intézet

Farkas Richárd

Farkas Richárd

tudományos munkatárs

SZTE Informatikai Intézet

Vincze Veronika

Vincze Veronika

tudományos munkatárs

SZTE Informatikai Intézet

Gutai Júlia Anett

Gutai Júlia Anett

tudományos segédmunkatárs

Nyelvtudományi Intézet

Ludányi Zsófia
kutatócsoport-vezető, tudományos munkatárs
Vargha Katalin

Vargha Katalin

n/a

Nyelvtudományi Intézet

Nagy Ágoston

Nagy Ágoston

n/a

n/a

Silberztein Max

Silberztein Max

n/a

n/a

Lendvai Piroska

Lendvai Piroska

tudományos munkatárs

Nyelvtudományi intézet

Bokor Julianna
technikai munkatárs
Haader Lea

Haader Lea

n/a

n/a

Zsibrita János

Zsibrita János

n/a

n/a

Közreműködő intézmények

Institute for Bulgarian Language "Prof. Lyubomir Andreychin"

Institute for Bulgarian Language "Prof. Lyubomir Andreychin"

University of Zagreb, Faculty of Humanities and Social Sciences

University of Zagreb, Faculty of Humanities and Social Sciences

Institute of Computer Science, Polish Academy of Sciences

Institute of Computer Science, Polish Academy of Sciences

 BME Távközlési és médiainformatikai Tanszék

BME Távközlési és médiainformatikai Tanszék

University of Lodz

University of Lodz

Faculty of Mathematics, University of Belgrade

Faculty of Mathematics, University of Belgrade

Institute “Mihailo Pupin”

Institute “Mihailo Pupin”

Jazykovedný ústav Ľ. Štúra Slovenskej akadémie vied

Jazykovedný ústav Ľ. Štúra Slovenskej akadémie vied