Beszédegységek fonetikai jellemzőinek összefüggései

Támogató intézményNemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

AzonosítóK-128810
Hazai pályázatIntézményi pályázat

Vezető kutató: Horváth Viktória

A Beszédegységek fonetikai jellemzőinek összefüggései című NKFIH pályázat keretében a magyar társalgások legfontosabb jelenségeinek korpuszalapú vizsgálatával foglalkozunk fonetikai, pszicholingvisztikai és társalgáselemzési szempontok összekapcsolásával, formális és funkcionális megközelítésekre egyaránt támaszkodva. A kutatási cél annak meghatározása, hogy milyen változások írhatók le a beszéd fonetikai paramétereiben és azok összefüggéseiben, különböző beszédegységekben (főként a BEA-adatbázis három résztvevős társalgásaiban). A több résztvevős beszédfelvételek felhasználása azért kiemelten fontos, mert alkalom nyílik olyan – fonetikai szempontból eddig kevesebbet elemzett – társalgási jelenségek sok szempontú vizsgálatára mint a beszédforduló, a beszélőváltás, az egyszerre beszélés vagy a háttércsatorna-jelzések. A verbális társalgásszervező elemek terén foglalkozunk a diskurzusjelölők több szempontú elemzésével (pl. diskurzusjelölő-társulások létrejötte, illetve a véleményjelölő diskurzusjelölők realizációja és ezek kapcsolata szupraszegmentális jellemzőkkel), valamint a háttércsatorna-jelzések különböző (verbális és nonverbális, illetve ezek átmeneti) típusaival. A nonverbális vokális elemek közül kiemelt figyelmet kap a nevetések akusztikai elemzése, és ennek funkcionális pragmatikai és szociolingvisztikai szempontokkal való összekapcsolása. A társalgások időzítési paramétereit dinamikus keretben is elemezzük: hogyan változik a diskurzusok szerveződése nemcsak a résztvevők száma, viszonya vagy a beszédhelyzet függvényében, de az idő előrehaladtával is. A kutatás tudományos haszna, hogy több nyelvészeti tudományág együttműködésének eredményeként a társalgások szerveződése alaposabban feltérképezhető.

Futamidő: 2018-2022/2024

Résztvevő kutatók

Horváth Viktória
tudományos főmunkatárs
Gyarmathy Dorottya
korábbi tudományos munkatárs
Hámori Ágnes
tudományos munkatárs
Huszár Enikő Anna
korábbi tudományos segédmunkatárs
Krepsz Valéria
korábbi tudományos munkatárs
Neuberger Tilda
korábbi tudományos munkatárs
Weidl Zsófia

Weidl Zsófia

tudományos segédmunkatárs

n.a.