Magyar nyelvtörténet

Szerkesztette Kiss Jenő – Pusztai Ferenc
Osiris Kiadó, Budapest, 2003


Gyarló a fiatal magyar finnugrista (de legalábbis egy közülük biztosan az). Először is borzasztóan kíváncsi, ezért a kezébe veszi a megjelenő friss szakirodalmat. Ráadásul nem egyszerűen magába szívja az olvasott műből felé áramló tudást, hanem összeveti korábbi ismereteivel, sőt, az olvasottakat összeveti az ugyanabban a műben máshonnan olvasottakkal. De ezzel sem elégszik meg. Megpróbálja magát más olvasók helyébe képzelni, és az ő szemükkel is olvasni. De mindebből még nem lenne baj. Az igazán nagy probléma ott van, hogy hiányzik belőle a hallgatás erénye. Csillapíthatlanul tombol benne a vágy, hogy tapasztalatait, megfigyeléseit, kételyeit másokkal is megossza. Nem tudja magába fojtani a véleményét.

Nem fogom még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy hónapokon át egy komoly bírálat összeállításán dolgozzak, hogy aztán minden munkám semmivé váljon a szakmai közönynek köszönhetően. Szerencsére ebben az esetben nincs is szükség a vészharangok kongatására. Remélem azonban, hogy lesznek olyanok, akiket érdekelnek megjegyzéseim. Természetesen könnyen lehet, hogy sok kérdés megítélésében tévedek. Akárcsak A világ nyelvei uráli szócikkeire vonatkozó megjegyzéseim esetében, itt is szívesen várom mások – akár a szerzők – hozzáfűznivalóit. Remélem, oldalamnak legalább annyi haszna lesz, hogy a következő kiadásban a felbukkanó sajtóhibákat kijavítják. Az oldalt folyamatosan bővítem, ahogy haladok a kötet (a továbbiakban: MNyt) olvasásával.

Általános megjegyzések

  • Mit vétett a HB. eleje, hogy nem került a címlapra? Miért csak a 11. sortól szerepel, míg alá odakerült a latin szöveg is?
  • A kötetben a tartalomjegyzék megosztása, nagy részének a kötet belsejébe való helyezése nem túl logikus. Nézzük, mit ír erről Umberto Eco: „De ha a könyv elejére tesszük [a tartalomjegyzéket], legyen valóban az elején. Az angolszász kiadásokban gyakran az előszó után helyezik el, olykor az első és a második kiadáskor írt előszó után. Ez barbárság. Öncélú hülyeség, éppen olyan, mintha a könyv közepére tennénk.” (Hogyan írjunk szakdolgozatot? Gondolat, Budapest, 249.) Gyurgyák János a Szerkesztők és szerzők kézikönyvében (Osiris Kiadó, Budapest, 2000), melyet állítólag maga az Osiris irányadónak tekint, ezt írja: „Ha a könyv elejére tesszük [a tartalomjegyzéket], akkor közvetlenül a címnegyed után következzék, azaz mindenképpen előzze meg az előszót (az ötödik oldalon kezdődjék).” (55.) Tény, hogy egy rövid tartalomjegyzék van az ötödik oldalon, de a részletes, az egyes fejezetek kikereséséhez használható tartalomjegyzék a 70-97. oldalakon van (28 oldalon keresztül!). Ez mindenképpen szerencsétlen megoldás.
  • Nem világos, miért szakad el az Általános kérdések c. rész a többitől. Nyilván azért került be a kötetbe, hogy megalapozza a történeti leírást. Ugyanakkor jó lett volna, ha kerül ide a nyelvtörténetírás módszertanára vonatkozó rövid bevezető is (a 106-115. oldalon találhatóhoz hasonló).
  • A kötet hátsó borítóján álló állítással szemben az 1967-ben megjelent, Benkő Loránd által szerkesztett kötet címe nem A magyar nyelvtörténet, hanem A magyar nyelv története. (A továbbiakban a három szerző – Bárczi, Benkő, Berrár – neve alapján BBB.)
  • Nagyon hiányzik a kötetből a BBB-ben még meglevő, a nyelvemlékeket bemutató önálló fejezet (ott 50 oldal!). A források használata, az értelmezésükre való képesség nyilván a MNyt szerzői szerint is szorosan hozzátartozik a magyar szakos képzéshez, nyilván ezért iktattak be a kötetbe külön helyesírástörténeti fejezeteket annak ellenére, hogy a helyesírás története csak igen távolról kapcsolódik a nyelv történetéhez.
  • Sajnálatos, hogy a feladatok megoldásai hiányoznak a kötetből. (Legalább pontos szakirodalmi utalást illet volna adni, hogy hol található meg a válasz.) Az olvasó szeretné tudni, hogy arra gondolt-e a szerző, amire ő, és hogy ha beletörik a bicskája a feladatba, akkor is érdekli, hogy mire nem gondolt vagy mit nem tudott...

Az egyes fejezetekre vonatkozó megjegyzések